Esés közben keletkeztek a sebek rajtam. Hogy hogyan kerültem vissza, magam sem értem. Ennyi és most itt állok. Szándékosan nem árultam el mindent az éjszakával kapcsolatban. Nem hazudtam, de nem mondtam el, amit még én sem fogadtam el teljesen… Talán le kéne feküdnöd! Teljesen átfagytál, és nehéz napod volt. Mi megyünk is. Szia. Szólt hozzám először Jess. Igen, igen, ha felébredtél, az én lakosztályomba gyere! Köszönt el Lau is, majd elmentek. Kulcsra zártam a bejárati ajtót, kitártam az ablakot. A függönyt elhúztam, hogy ne süssön a szemembe a felkelő nap gyér fénye. Lassan fordultam vissza az ágy felé. Tekintetem körbejárt a hálószobán, egy tükörnél megállapodott. A szokásos, nem túl ígéretes képmásom, valahogy másnak tűnt. A tekintetem zavarodott volt, de nem ez változtatta meg az összképet. Tüzetesen vizsgáltam át az arcomat, végül rátaláltam a két halvány hegre a nyakam jobb oldalán. Gyorsan gyógyultak, de lehet, hogy sosem fognak végleg eltűnni. Ujjamat végighúztam az egyik fehér vonalon. Hűvösebbnek éreztem, mint máshol a bőrömet. Váratlanul megjelent előttem Tom vicsorgó arca. Gúny és fékezhetetlen sóvárgás áramlott a tekintetéből. Ijedtemben felsikoltottam. A párnába fúrtam könnyes arcomat. Rázkódtam a zokogástól. Tom megvetően nézte szenvedésemet, majd végignyalt hibátlan fogsorán. Teli torokból ordítottam. Görcsös rángatózás kerített hatalmába. Levegőért kapkodva, kitágult pupillákkal fordultam szembe a félelmeimmel. Képek villóztak előttem. Az egyiken Tom guggolt Jess és Lau élettelen teste fölött. Jess csuklóján két apró sebből folydogált a vére. A következő kép gyorsan eltűnt, csak egy gyönyörű, aranybarna szempárra emlékszem. Felüvöltöttem a félelemtől, ami rám tört a következő jelenetnél. Tom görcsösen, kéjes vigyorral az undorító pofáján szorította Rob nyakát a földhöz. Hasonló képek sorozatától időről időre felordítottam. Az időérzékem cserbenhagyott, percek, vagy talán órák teltek el, mire a borzalmas jelenetek áradata elapadni látszott. A fel-felvillanó képek látványától felfordult a gyomrom, de kiabálni nem volt erőm. Nyögve, csukladozva lassan elnyomott az álom. Verejtékben úszva, zihálva ébredtem. A takaróm a földön hevert. Rögtön felültem, a szemem sarkából még láttam egy villanást (talán az álom része), ahogy Rob a terasz bejáratánál áll. Hosszú köpeny volt rajta, arcát csukja fedte, háttal állt a napnak, de könnyedén fel lehetett ismerni féloldalas, akkor szomorkás mosolyáról. Csak egy pillanat volt az egész, és eltűnt.  Nyújtózva ültem fel az ágyban, egy ideig csak magam elé meredtem, majd készülődni kezdtem. Amennyire a körülmények engedték, rendbe hoztam ábrázatomat. Farmert és pulcsit húztam. Calgary napról napra hűvösebb lett. A nap fénye gyér volt, az levegő fagyos. A szoba hőmérséklete jelentősen csökkent az alatt a néhány óra alatt, amíg aludtam. Becsuktam az ablakot, és elindultam Lau lakosztálya felé. Kopogás nélkül nyitottam be. Jess és Lau az ágyon hevertek. Szia Dora! Hova szeretnél holnap menni? Mi egy vásárló körútra gondoltunk. Lau arca szinte ragyogott. Jess kacsintott és egyetértően bólogatott. Mosolyogva egyeztem bele. Egész délután programok szervezésével voltunk elfoglalva. Rengeteget nevettünk. Jess viselkedésén egyáltalán nem látszott a hajnali gyanakvás árnyalata. Vacsora után még egy kicsit Lau lakosztályán hülyültünk. Korán elfogott a fáradság. Jessel már tízkor elkéredzkedtünk. Lau vidám volt és aktív, kicsit csalódott volt, mikor bejelentettem, hogy én már alig állok a lábamon. Jessel némán róttuk a lépcsőket. Mielőtt elváltak volna útjaink, Jess bizakodva megtörte a csendet. Sétáljunk egyet! Szeretnék veled megbeszélni valamit. Meghökkentem. Jess komolyan beszélt, és éreztette velem, hogy komolyan is gondolja. Úgy, ahogy voltunk, pulcsiban kimentünk a hátsó udvarra. Lassan sétálgattunk egymás mellett. Jess szólalt meg először. Még most sem emlékszel, hogyan kerültél vissza a Hotelhez? Nem ilyesmire számítottam. Nyitottam a számat, hogy válaszoljak, de Jess nem várt feleletet. Hogyan szerezted a nyakadon lévő hegeket? Elhűlt az ereimben a vér… Jess tudja… Most sem hagyott időt gondolkodni vagy válaszolni. Csak azt szeretném mondani, hogy jobban is vigyázhatnál a férfiakkal. Van köztük olyan, amelyik eltér az átlagtól! Felvonta a szemöldökét. Talán még nem késő… Nem akarom elveszíteni Jesst! Kell még egy kis idő. Nem egészen értem, mire akarsz kilyukadni… Gyenge érv volt, Jess gyakorlott nyelvét egy percre sem állította meg. Ha emlékszel az előző kérdéseimre, akkor pontosan tudod, miről beszélek! Nyeltem egyet. Nem szerettem volna, ha így jut a tudomására. Hallgatásom többet jelentett minden szónál. Nem néztem a szemébe. Féltem, attól, amit benne láthatnék. Láttalak ma hajnalban. Kezdte. A semmibe meredve mélyet sóhajtott, majd lassan folytatta. Olyan volt, mintha rémálmokkal küszködnél. Erősen lehunytad a szemed és görcsösen markoltad… őt… Szólni akartam Launak, hogy itt vagy, de mire visszanéztem, nem voltál sehol. Megállt egy pillanatra. Őszinte aggódása bűntudatot ébresztett bennem. Szinte elhittem magamról, hogy rémeket látok, de nem sokkal később meghallottam, hogy felsikoltasz. Aztán meg egyszer csak szédelegve, holtsápadtan remegve beállítasz, tele horzsolásokkal és… Köhécselt és a nyakam felé biccentett. …ezzel. Az utolsó szót tétovázva, halkan ejtette ki. Éreztem, hogy a maradék szín is kifut az arcomból. Ujjaimat végighúztam a vékony hegeken. Rendkívül gyors gyógyulás eredményeként már csak két halvány vonalat lehetett észrevenni. A bőröm hűvösebbnek tűnt azon a helyen. Jess felém fordította az arcát. Elkaptam kezem a nyakamtól, de nem elég gyorsan. Jess érzékelte a mozgást és gúnyos, keserű mosoly suhant át a tekintetén. Szereted… Nem hangzott kérdésnek, inkább tényként kezelte a dolgot, szemeiben mégis kíváncsiságot véltem fölfedezni. Nem tudom. Nyögtem ki, amikor végre meg bírtam szólalni. Mit lehet egy ilyen kérdésre válaszolni?! Hiszen még nincs egy hete sem, hogy a teraszról megpillantottam volna. A kellemes emléktől összerándult a gyomrom. Jól vagy? Jess figyelmét semmi sem kerülte el. Persze… Feleltem magamhoz térve a gyönyörű álom maradványaiból. Jess ettől kezdve kétkedve figyelte minden mozzanatomat. Szemerkélni kezdett az eső, úgyhogy a szálloda felé vettük az irányt. Egyikünk sem szólt, amíg a bejárathoz nem érkeztünk. Dora! Én mindig melletted állok, bárhogy is döntesz, de ne feledd, hogy mivel állsz szemben! Szólt utánam Jess a lépcsőfordulóban. Halványan elmosolyodtam, megköszöntem, és elindultam a lakosztályom felé. Lezuhanyoztam, a meleg víz fellazította merev tagjaimat, lemosta rólam a gondterheltség minden morzsáját. A problémák várhatnak holnapig. Törülközőbe csavarva léptem ki a fürdőszobából, dúdolva vettem kézbe a Büszkeség és balítélet foszladozó lapjait. Frissen mosott hajamtól nedves lett a párnám. Nem tudom, mennyi idő telt el, a lapok csak fogytak. A színlelt őszinteség elég gyakori, lépten-nyomon találkozunk vele. De őszintének lenni hivalkodás és minden mellékgondolat nélkül, meglátni a jót mindenki jellemében, és még jobbnak feltüntetni, elhallgatni a rosszat - ezt csak te tudod… Mint egy búvár a víz alól, kénytelen voltam kiemelkedni a regény ismert történései közül, mert kopogtatást hallottam. Tekintetem a telefonom kijelzőjére villant. Fél egy múlt. Ki kereshet ilyen későn? Rémülten araszoltam az ajtó felé. A kopogtatás megismétlődött, és a hang irányába fordulva a vérnyomásom az egekbe szökött. A függöny áttetsző hullámai közt tökéletes arcvonások kezdtek kibontakozni. Bronzosan fénylő barna haj, féloldalas mosoly, és egy igéző arany szempár. Ámulatomban kiesett a kezemből a könyv, de szinte azonnal feljajdultam, mert a lábujjaimnak csapódott. Rémület villant az arany szempárban, de a másodperc töredéke alatt váltott át csöndes kuncogásra. Mérges grimaszt vágtam felé, berohantam a fürdőszobába és felkaptam a pizsamámat. A tükörbe nézve elborzadtam a látványtól. A hajam még mindig nem száradt meg teljesen és szanaszét meredezett. Gyorsan átfésültem az ujjaimmal, de az összhatás nem lett sokkal jobb. Mikor visszamentem a szobába, az angyal még mindig az ablak mögül figyelt, pedig az nyitva volt. Értetlenkedve néztem rá. Bemehetek? Az ismerős halk hang hallatára kipréselődött a tüdőmből a levegő. Persze! Vágtam rá, amikor képes lettem megszólalni. Függöny libbent, és az angyal már bent is volt a szobában. Jane Austen? Nekem kicsit csöpögős, de nem rossz. Felemelte a földről a nyitott könyvet lazán az éjjeli szekrényre hajította. A meglepetéstől még mindig megkövülten álltam a nyitott ablak mellett. Félrebillentett fejjel, zsebre dugott kézzel mért végig. Csak egy szavadba kerül, és elmegyek… Ajánlotta komoly tekintettel. A gyomrom ismét görcsbe rándult. Ne! Csak ennyit bírtam kinyögni. Odabotorkáltam az ágyhoz és leültem a sarkára. Hangtalanul követett, mire felnéztem, már ott ült mellettem. Jess rájött… Mondtam színtelen hangon. Tudom. A felelet villámcsapásként ért. Felpillantottam, szemöldököm felvonva igyekeztem megőrizni a lélekjelenlétemet. Csak éppen az erdőben császkáltam… Kezdte ártatlanul a magyarázkodást, de szemei nevettek és nemsokára az ajkán is megjelent egy vigyor. Összeszűkölt szemmel méregettem a megtestesült csodát. Miért jöttél? A kérdésem szemmel láthatóan meglepte. Egy darabig fontolgatta, hogy mit válaszoljon. Mert nehezemre esik nem itt lenni… Suttogó hangja megrémített, de nem tudtam sokáig koncentrálni, mert az önálló gondolataim elillantak a fejemből amint belepillantottam mohó, csillogó szemeibe. Megráztam a fejem, az agyam kezdett kitisztulni. Ez így nem fair! Hagyd ezt abba! Huncut nevetés bujkált ajkai közt, miközben visszakérdezett. Mit tettem? Vegyes érzelmek áradata hömpölygött rajtam keresztül. Az arcom lángba borult a szégyentől, ugyan akkor kis híján elolvadtam a gyönyörtől, amit a hangja és a tekintete okozott. Ne próbálj meg elbűvölni… Halkan ejtettem ki a szavakat, a fülem hegyéig pipacspiros lettem. Megrovó vagy zavarodott pillantást vártam, de e helyett kacagva hátradőlt az ágyon. Nevetve maga mellé húzott, és ujjai közt csavargatni kezdte az egyik hajtincsemet. Elgondolkodva fürkészte az arcomat, ajkain még mindig széles mosoly terült el. Gondolod, hogy képes lennék rá? Kérdezte felém villantva vakítóan fehér fogsorát. Meresztgettem a szemeimet, már amennyire el tudtam szakítani az övéinek fénylő sugarától. Az arca elkomorodott. Nem szabadna kedvelned! Tudom, hogy az én hibám, de nincs elég erőm, hogy elmenjek… Hangjának keserű árnyalata nem akadályozott abban, hogy továbbra gyönyörködjek a lágy búgásban, ami szintén a szavaival járt. Akkor ne menj! Feleltem magától értetődően. Buta, buta kislány! Ha ennek rossz vége lesz, én nem élem túl… pláne téged… Megértettem, miről beszélt. A szívem kihagyott egy ütemet. Ész helyett az őszinteség beszélt belőlem. Te arra nem lennél képes! Hangom határozottabban csengett, mint bármikor, ha vele voltam. Halványan elmosolyodott. Igazad van, tényleg nem lennék képes itt hagyni téged! Morogva belebokszoltam a vállába, de egyből megbántam. Mintha egy görög isten márványból faragott szobrát ütöttem volna meg. Az ujjperceim elfehéredtek a fájdalomtól, pedig nem ütöttem nagyot. Rob fejét csóválva fúrta tekintetét az enyémbe. Sajgó ujjaimról megfeledkezve figyeltem a kezét, amely lassan közeledett felém. A szívem még gyorsabb tempóra váltva dübörgött a mellkasomban. A mozdulat megkövült. Biztos voltam benne, hogy Robot megzavarta az én őrült szívem verdesése. Éreztem az ujjaiból áradó hűvösséget. Lehunytam a szemeim, lélegzetemet visszafojtottam. Megborzongtam a jeges érintéstől. Rob (alig érve a bőrömhöz) lassan végigcsúsztatta mutatóujját a szemhéjamon, majd az arccsontom enyhe kiemelkedésének vonalát követve végigsimított az ajkam alsó részén. Öntudatlanul felsóhajtottam. A kéz elrebbent tőlem, mire kinyitottam a szemem, Rob elgondolkozva mustrálta az arcomat. Ne haragudj! Mondta bocsánatkérően. Nem feleltem. Félénken a keze mellé tettem az enyémet. Felültem kicsit közelebb húzódva hozzá, ő fekve maradt. Ujjaimmal végigsimítottam alig érzékelhető ereit, majd kis köröket rajzoltam a tenyerébe. Megmerevedett, szemeit lassan lehunyta, arcizmai megfeszültek. A kezem megremegett. Hűvös bőrén mintha szikrák pattogtak volna érintésem nyomán. Elmosolyodtam. Ne haragudj! Mondtam halkan. A hangom remegett. Csillogó szemmel ült föl, arcán ámulat. Az évtizedek alatt még nem éreztem ehhez foghatót! Suttogta áhítattal. Ezt személyes dicséretként könyveltem el magamnak. Lesütöttem a szemem. Hirtelen széles mosoly terült el az arcán. Kezemet az ölébe vette és tenyerét a kézfejemhez érintette. Egész meleg! Hát melegnek nem lehetett nevezni, de egy helyen (ahol megsimítottam) megközelítette a normális hőmérsékletet. Nem akartam letörni a lelkesedését, visszamosolyogtam rá, a kezét nem húzta vissza. Borostyánszín szemei perzselték az arcom. Melletted majdnem embernek érzem magam Dora! Megérintett a mélyről jövő hála és őszinteség. Megborzongtam, a fejemet óvatosan a vállára hajtottam. Hallgattunk. Gyengéden fölemelt, és elfektetett az ágyon. Mézédes hangja az egész szobát betöltötte. Egy kis dalt dúdolt. Mire észbe kaptam, takaró alatt feküdtem. Ne menj el! Nyöszörögtem elhaló hangon a fáradtságtól. Észveszejtően vonzod a veszélyt… Dünnyögte magának. Oldalra fordultam, hogy láthassam tökéletes alakját, könnyed, csöndes mozgását. A szemhéjaim elnehezültek, de én tartottam magam. Féltem… Rettegtem… Rob némán odalépett az ágyamhoz és leguggolt mellém. Aludj nyugodtan! Ha akarod, itt leszek… Épp ilyen szavakra vágytam. Maradék erőmből biccenteni próbáltam, de lehanyatlott a fejem. Erőtlenül kinyújtottam a kezem feléje. Rob gyengéden megfogta és hűvös ujjai közé kulcsolta, közben a csuklómat cirógatta. Félálomban elmosolyodtam és megnyugodva siklottam messze a valóságtól.

Álmomban egy nagy tükör előtt álltam. A tükörképem helyett azonban Rob nevetett az üveglap túloldalán. Feléje nyújtottam a kezem, ő is az övét, de hiába, nem értek össze. Egyre jobban nyújtózkodtam, a végén már futottam felé, de nem értem el. Rob nem futott, egy helyben állva, karját kinyújtva várta, hogy odaérjek. Arcom kipirult, zihálva vettem a levegőt. Olyan volt, mintha egy futópadon egyre feljebb tekernék a tempót, én rohannék, de az előttem lévő képernyő világát sosem érhetem el. Kétségbeestem, könyörögni kezdtem Robnak, de ő csak szomorúan elmosolyodott, majd elfordult és eltűnt a távolban.

Neee! Sikoltva riadtam föl kísérteties álmomból. Lábaimat átfogtam karjaimmal, arcomat a paplanba temetve szabad utat engedtem könnyeimnek. Hogy miért sírtam, nem tudnám megmondani pontosan… Talán, mert reméltem, hogy az egész utazás csak egy rémálom volt… Ugyan akkor, túl fájdalmas lenne álomként tekinteni Rob huncut mosolyát, aranyló szemeit… Féltem, rettegtem, hogy melyik verzió valósul meg… Mindkettőt gyűlöltem és szerettem egyszerre… Percekig csak folytak a könnyek. Nem néztem fel, hagytam, hogy a takaró átnedvesedjen a sós kétségbeeséssel teli víztől. Ha felnéztem volna, talán elkerültem volna egy fájdalmas rúgást az ágytámlába. Valaki megérintett. Akkorát ugrottam ülő helyzetből, hogy azt egy béka is megirigyelhette volna. Egyensúlyérzékem (mint már oly sokszor) csődöt mondott és hagyta, hogy lezuhanjak az ágyról valakinek a fagyos karjába. Az ágytámlát azonban nem kerülhettem el. Kalimpáló lábfejem sikerült lendülettel az ágy kemény vázának fájához rúgni. Kettes számú verzió… Nyögtem ki könnyeimmel továbbra is küszködve. Sss! Nyugalom! A hang, mely igazolta, hogy nem álmodtam (vagy még mindig álmodok) csendes volt és aggódó. Lassan hüppögéssé módosult a sírógörcsöm, de a könnyek áradata sokáig nem apadt. Félsz tőlem? Kérdezte a Valaki halkan. Felnéztem nagy, sötét (!) szempárba. A tekintetünk találkozott és éreztem azt a kellemes zsibbadást, ami kiürítette a fejem. A hüppögés elmúlt, a könnyek már csak szivárogtak. Rob könnyedén átemelt az ágyra az egyik kezével, míg a másikkal egy zsebkendőt kerített. Rémálmaid voltak? Kérdezte türelmesen, de a felszín alatt látszott, hogy jót mulat egy olyan dolgon, amit csak ő ért. Ijesztő volt… Feleltem. Az arcát figyelve nem tűnt olyan hajmeresztőnek az álmom. Rob némán nevetgélt. Rám terítette a takarót, hogy ne vacogjak a közelségétől és (tisztes távolságra tőlem) ő is elnyújtózott. Lehunyta a szemét, mintha aludna és halkan dúdolta azt a dallamocskát, amivel tegnap este álomba ringatott. Úgy festett, mintha egy divatmagazin lapjaiból lépett volna elő. Sőt… szebben… Nem értettem, miért maradt velem vagy, hogy mi oka volt rá. De velem maradt, és pillanatnyilag semmi más nem érdekelt. Van valami terved ma délutánra? Kérdezte játékos könnyedséggel. A szívem a torkomban dobogott. Lauval és Jessel úgy terveztük, hogy veszünk néhány ruhát, de ez biztosan belefér a délelőttbe. Csukott szemmel bólintott. Gondolom, jól jönne egy fuvar?! Délelőtt néhány órára kisüt majd a nap, de amúgy szívesen megismerkednék a társaiddal. Nagyot nyeltem. Oké, köszi… Feleltem kissé szórakozottan, mert pillantásom a földöntúli szépségű arcán felejtettem. Jessica itt járt reggel. Közölte semleges hangon, de ajkai felvették a féloldalas, huncut mosolyt, majd folytatta. Érdeklődött,hogy vagy, én válaszoltam, aztán elment… Nevetését visszafojtva igyekezett komolynak látszani. Phhh! Ellenőrizte, hogy élek-e még… Mit feleltél neki? Kérdeztem gyanakodva vérszívóm hirtelen támadt jókedvére. Az igazat... Hogy sokáig fönn voltunk, azt hiszem jól érezted magad velem, nagyon kimerült vagy és most alszol. Sejthettem volna... Sóhajtva fúrtam vörösödő fejemet a párna védő pihéi közé. Rob ártatlan szemekkel nézett rám, tekintete tűzforró, a szája enyhén kaján vigyorra görbült. Kivillantak szabályos és ijesztő fogai. Valami rosszat mondtam? Mintha az ártatlanság és a tudatlanság jóképű angyala kérdezné. Ezt már nem bírtam. Nevetve szorítottam arcomat a párnába. Ő is kacagott. Hangja, akár a csorgó méz, visszhangzott a szoba falai közt, elnyelve az eső monoton kopogását. Egyébként eltaláltad, nagyon jól éreztem magam veled… Tájékoztattam, amikor már nagyjából lenyugodtak a kedélyek. A lényem önzőbb fele büszke magára és örül, mert ő nagyon kellemesen szórakozott. A gondolkodó, felelősségteljes énem pedig kétségbe van esve, mert fél, hogy nem tud engem távol tartani tőled. A baj csak az, hogy az önzőbb fél egyre erősebb… Egészen közel hajolt hozzám. Szemei rabul ejtettek, pedig egy kicsit megrémültem a hallottaktól. Az orrunk majdnem összeért. Figyelmeztetnek kellett magam a levegővételre. A leheletem meglibbentette művészien beállított szanaszét meredő tincseit. Rob egy pillanatra megmerevedett, tekintete vadul villant, mielőtt lehunyta volna a szemét. A következő pillanatban nem volt előttem. Ne haragudj Dora! A hang a terasz felől jött. Az ablakban állt, írisze éjfekete. A szavakat összeszorított száján keresztül préselte ki. Ne haragudj Dora! Ismételte, majd köddé vált. Ideges voltam. Hogy lehettem ennyire buta és felelőtlen?! Tudtam, hogy vissza fog jönni, de az időpont rejtve maradt előttem. Sietve lezuhanyoztam, és felöltöztem. Egy válltáskába pakoltam az összes cuccomat, ami egy ruhabeszerző körútra kellhet. Pulcsit és dzsekit húztam és leballagtam Lau lakosztálya felé. Jess még nem volt ott. Benyitottam. Jó reggelt! Üdvözölt Lau. Egy jegyzetfüzetet szorongatott. Beleírta az összes bolt nevét, amelyekbe a mai napon körül akart nézni. Oldalakon keresztül kígyózott a lista. Van ezeken kívül olyan hely, ahova be szeretnél nézni? Kérdezte csevegő hangnemben. Nagyon lelkesnek látszott. Sportboltba kéne mennem egy rendes tornacipőért, mert az előző tönkrement. Könyvesboltba is szívesen mennék… Helyeslően bólingatott, és lázasan lapozgatott a lista oldalai között. A sportboltot már felírtam… Kacsintott, majd ajtót nyitott, az éppen akkor érkező Jessnek. Helló mindenkinek! Motyogta Jess. Kétkedő pillantással méregetett. Remélem, jól vagytok… Lauhoz és hozzám intézte szavait. Persze! Ugyan mi bajunk eshetne ezen a bűbájos vidéken?! Kiáltott föl Lau. Jess nem válaszolt, tekintete rám ugrott egy pillanatra. Alig észrevehetően biccentettem. Azt hiszem, készülődnünk kéne, a taxi csak egy óra alatt fog ideérni. Jelentette ki Lau és kifele tuszkolt minket a lakosztályából. Amíg bezárta az ajtót, felvetettem a lehetőséget, amit Rob ajánlott fel. Lányok! Mi lenne, ha nem taxival mennénk? Megrökönyödve néztek rám. Igazad van, majd bérlünk egyet, de ahhoz el kell valahogy jutnunk a városba. Értett egyet Lau, de én ráztam a fejem. Közben leértünk a recepcióhoz. Jess leadta a kulcsot, és elindultunk a parkoló felé. Alig láttunk valamit a ránk nehezedő, sűrű ködtengertől. Egy helyen megálltunk, Lau már pötyögte a telefonjába a taxi számát. Szembefordultak velem. Ezt hogy értetted? Vetette oda Lau, de én már alig figyeltem a szavaira. Mögöttük egy cinkosan vigyorgó alak tűnt elő a köd rejtekéből. Aranyszín szemei nevetve ejtették rabul pillantásomat. Valaki felajánlotta, hogy elfuvaroz minket. A fele időt megspórolhatjuk. Akadozva beszéltem, a nyelvem nem akart engedelmeskedni. Jessnek feltűnt, hogy egy távoli pontra nézek mögöttük, megfordult. Lau is Robot nézte, látni lehetett a megrökönyödést az arcán. Helló! Rob vagyok. Elnézést, hogy a legutolsó alkalommal olyan udvariatlan voltam! Kiengesztelésül elvihetlek titeket, nekem is a városban van dolgom… Launak és Jessnek leesett az álla a döbbenettől, és mielőtt Jess kinyithatta volna a száját… Köszi Rob… Vágta rá elképesztő tempóval Lau. Jess mélyeket sóhajtott, de azért elindultunk, amerre Rob vezetett minket. Földbe gyökerezett lábbal bámultam a három ultramodern autót a parkoló egy távoli zugában. Rob egy villogó, sötétített ablakú Audi R8 felé vette az irányt. Udvariasan kinyitotta az ajtókat előttünk. Lau egyből beugrott hátra, Jess is mászott utána, de közben vészjósló hangon odasúgott nekem valamit. Ha nem élem túl a barátodat, egyedül Te leszel a felelős! Morogva, óvatosan ereszkedett az ülésre. Én elöl kaptam helyet fölfoghatatlan szépségű sofőrünk mellett. Rob a tolatott, majd teljes gázzal az útra vetette magát. Őrült tempóval vezetett, az ujjaim elfehéredtek, annyira markoltam az ülést. Nyugalom! Még soha nem karamboloztam. Súgta nekem Rob, úgy hogy csak én halljam. Arcán játékos mosoly ült. Hogyan ismerkedtetek össze? Kérdezte Lau Robhoz intézve szavait. Rob összeráncolta gyönyörű homlokát. Egyes vagy kettes verzió? Szinte csak a szája mozgását láttam. Azonnal megértettem mire gondol. Alig észrevehetően megráztam a fejem. Rob sóhajtott és dallamos hangján mesélni kezdett. Dorával akkor beszéltem először, amikor egy csúnya esés után ébredezni kezdett. Nem sok szót váltottunk, mert siettem szólni nektek, barátnőtök állapotáról. Teljesen igazat mondott, de kihagyta azokat a részeket, amelyeket én igazán fontosnak véltem. Lau lenyűgözve hallgatta a történetet, Jess arcáról nem lehetett semmit sem leolvasni. Az iszonyatos sebességnek köszönhetően alig fél óra alatt beértünk a városba. A zsúfolt utcákon Rob kelletlenül lassított. Unottan beletúrt a frizurájába, ami ettől a szokásosnál is rendetlenebbül állt szerte szét. Itt jó lesz? Ébresztett fel ámulatomból Rob. Az utca árnyékos oldalán parkolt le, előttünk egy óriási bevásárlóközpont.  Jess, Lau és én kiszálltunk, Rob a kocsiban maradt. Lehúzta az ablakot és intett, hogy lépjek oda. Megtettem. Arcomat gyengéden behúzta a kocsi ablakán. Szemei két borostyánkőként fúródtak az enyémbe. Majd várlak... Suttogta negédesen a fülembe. A szívem ismét hangos dübörgésre váltott, erre visszahúzta fejét a nyakamtól. Nem mosolygott. Tekintete töprengve meredt az arcomra. Elképesztő, hogy egyesek mennyire vonzzák azt, ami a legrosszabb számukra… Inkább magának beszélt, mint hozzám. Hűvös kábító lehelete miatt megborzongtam. Lassan felemelte az egyik kezét, gyengéden végigsimított az arccsontomon. Alig ért hozzám, fagyos érintésétől mégis összekoccantak a fogaim. Ideje menned, mielőtt túlságosan elragadtatom magam! Szólt hozzám. Mielőtt kiemeltem a fejem a kocsiból, orrát barna tincseim közé tolva mélyet szívott hajam illatából. Kábultan meredtem utána, amíg felhúzta az ablakot. A sötét üveg utoljára fénylő szemeit nyelte el. Beindította a motort, és mire észbe kaptam, eltűnt az Audi. Időérzék hiányában meglepetten vettem észre, hogy barátnőim még csak a táskájukat igazították. Köhécseltem, erre Lau kézen fogott és betuszkolt a legközelebbi üzletbe. Jess némán követett minket. Csak most tűnt föl, hogy a köd elpárolgott Calgary légköréből. Felhő sem volt az égen, a nap szikrázó sugarai arany fénybe vonták az utcákat… Lau egyik boltból a másikba húzott minket, láthatóan belejött a shoppingolásba. Helyeslően bólogattam, mikor egy ruhát fölpróbált. A bevásárlószatyrok csak gyűltek. Jess is szerzett magának egy jó kis dzsekit, és két zacskó fokhagymát. Ugyan már! Mosolyogva csóváltam a fejem, mikor megláttam a kezében az illatozó hagymákat. Sose lehet tudni! Felelte durcásan, de azért ő is elvigyorodott. Egy sportboltban vettem egy pár cipőt, aztán beültünk egy kávéra az áruház emeletén sorakozó gyorskajáldák egyikébe. Szereted? Kérdezte Lau témát váltva. Egyértelmű volt, hogy Robra céloz. A forró ital megakadt a torkomon, fuldokolva köhögtem ki a választ. Azt hiszem. Lau megszorongatta a kezem. Nagy szerencséd van! Oda van érted! Ha láttad volna, hogy nézett rád a kocsiban. Mintha ott helyben fel akarna falni… Belevihogtam az üdítőbe. Szegény Lau, ha tudná, mennyire közel jár az igazsághoz… Ebéd után bementünk egy könyvesboltba. Lau és Jess a CD-k között keresgélt, én a regények felé vettem az irányt. Fanyarul elmosolyodtam egy könyvcím láttán: „Semmi sem tart örökké”. Tovább nézelődve találtam egy érdekes kötetet. A legfelső polcon volt, hátul. Fekete borító, piros, cirádás betűk. Egy fiatal lányról szólt, aki beleszeretett egy vámpírba. „Szenvedély az éjszakában…” címet viselte. A könyvvel a kezemben szóltam Launak és Jessnek, hogy indulhatunk. Jess vásárolt egy pár CD-t, én a már említett regényt. Mire kiértünk a bevásárlóközpontból, az eget újra vastag esőfelhők takarták. Elmosolyodtam. Ezek szerint van esély, hogy láthassam Robot. Alig gondoltam végig, egy hűvös kéz kibűvölte ujjaim közül a táskákat. A vér hevesen lüktetni kezdett a fülemben. Nem kellene így meglepődnöd! Ezen túl minden alkalommal melletted leszek, ha Te és a körülmények is engedik! Ennél szebb mondatot még életemben nem hallottam. Bár valószínűleg közre játszott az is, hogy ki ejtette ki a szavakat. Azért a szatyrokat még elbírom. Mondtam neki nevetve. Rob csak mosolygott és az autója felé terelt. Jess és Lau jöttek utánunk. A hazafele út alatt Rob felé záporoztak a kérdések. Ő udvariasan válaszolgatott mindegyikre, bár gyakran nem mondhatta el a teljes igazságot barátnőimnek. Úgy tűnt, Jess is kezd megbékélni a helyzettel, hogy egy kocsiban ül a világ legveszélyesebb ragadozóinak egyikével. Lau még mindig nem sejtett semmit, de egyelőre így volt jó. A kocsiban ülve nem szóltam, csak néztem Rob tökéletes tartását, fénylő topázszínű szemeit, féloldalas mosolyát és gyönyörködtem a látványban. Nem voltam tisztában a ténnyel, hogy miért marad velem… Egy egyszerű, közönséges, halandó, ügyetlen lánnyal, aki ráadásul nem is szép… Akkor még nem vetettem fel a témát. Vártam, hogy kettesben legyek vele. Rob készségesen cipelte Laura tengernyi bevásárlótáskáját az emeletig, Jess táskáihoz azonban nem nyúlt. Érdeklődve vontam fel a szemöldököm. Fokhagyma, ha akarod, majd fönt megbeszéljük... Elhallgatott, majd mosolyogva kivillantotta fehér fogsorát. Ha tudnád, milyen édes vagy, amikor kételkedsz az épelméjűségemben… Morcosan csóváltam a fejem, de magamban nevettem a hallottakon. Mibe keveredtem?! Elképesztő! Jesstől és Lautól elköszöntem, majd a lakosztályom felé vettem az irányt. Rob követett. Bátorkodtam rendelni neked egy kis ételt. Nem tudom pontosan, hogy hányszor szükséges enned, de azt hiszem, gyakrabban, mint nekünk… Milyen figyelmes… Most, hogy így eszembe jutatta, fájdalmasan mordult egyet a hasam, emlékeztetve, hogy egész nap egy falatot sem ettem. Rob „ugye én megmondtam” ábrázattal tárta előttem szélesre az ajtót. Gyanakodva léptem be a nappaliba, balsejtelmem nem volt alaptalan. A kanapé előtt alacsony asztal fogadott, megrakodva egy fél évre elegendő ennivalóval. Gyümölcsök, zöldségek színes kavalkádja tornyokban állt a pirítós, öntetek és sok más különlegesség mellett, amelyeknek még a nevét sem tudtam. Nem bírtam megszólalni, Rob türelmesen várt. Egy kicsit sok… Nyögtem ki zavartan. Oh… Legközelebb majd figyelek rá… Felelte Rob. Legközelebb? Zene füleimnek… Leültem az asztalhoz és nekiláttam a korai vacsorának. Ő leült velem szembe és nézte, ahogy eszek. Én törtem meg a csendet. Azt ígérted, hogy elmagyarázod, miért nem nyúltál Jess táskáihoz… Tereltem a szót egy régebbi témára. Rob arcán széles mosoly terült el. Igaz… Nevetve fésült bele az ujjaival szerte meredő tincsei közé. Jess talán babonás… Fokhagyma... Elég erős illata van és hosszú időre képes kissé megzavarni a magamfajták szaglását… De megmondhatod neki, hogy ha vámpír támad rá, ne kezdjen fokhagymával hadonászni az orra előtt, mert ezen nem múlik semmi… Mosolyogva dőlt hátra a kanapén. Bólogatva nyeltem le a falatot. Milyen? Kérdezte. Nem értettem mire gondol, de kisegített. Úgy értem, hogy milyen ízű? Meglepődtem. Sóvárgó kíváncsiság gyúlt meleg, barna szemeiben. Hát… Finom, köszönöm… Hálálkodtam a vacsoráért, de Rob megrázta a fejét. Kérlek, írd körül, milyen érzés… Elfeledtem én már, milyen az igazi vacsora… Keserű mosoly húzta félre ajkait és a szőlőfürt felé bökött, amit a kezemben tartottam. Megpróbáltam elmagyarázni, de nem hinném, hogy nagyon élethűen sikerült. Hát, például a szőlő édes, lédús. Apró élvezet, amikor szétpattan a héja, és az íz szétárad a szádban. Ha véletlenül szétroppantod a magokat, azok savanyú árnyalatot csempésznek a fogaid közé… Nagyon finom, és kellemes utóíz marad, ha már lenyelted… Félszegen elmosolyodtam. Rob úgy függött a szavaimon, akár egy éhező kisfiú, ha süteményt lát. Mi történne veled, ha emberi étket fogyasztanál? Kérdeztem. Válasz helyett Rob leszakított egy szőlőszemet és az ajkához emelte. Lélegzetvisszafojtva vártam a következményeket, de a látványos változás elmaradt. Rob megrágta és lenyelte. Vállat vont. Nyálkás és semmi íze… Számomra… Ismét a torkomon akadtak a szavak. Közben jóllaktam, ezért félig fekve hátradőltem a fotelban. Rob félre billentett fejjel méregetett. Odamehetek? Kérdezte. Fölvontam a szemöldököm, de azért igent intettem. Hogy is állhatnék ellen?! (költői kérdés volt) Mire végig gondoltam, ott ült mellettem. Arcom hűvös mellkasának simult. Egy ideig egyikünk sem szólt. Mélységes csönd telepedett ránk, távol az autók, gépek zajától és az emberek nyüzsgő életétől. Élveztem a csöndet, de egy kérdés nem hagyott nyugodni. Kicsit féltem a választól, de vállaltam a kockázatot. Nyuszi módon olyan halkan tettem fel a kérdést, hogy abban sem voltam biztos, kimondtam e. Rob! Miért maradsz velem? Nem felelt azonnal. Elgondolkodva csavargatta egy hajtincsemet. Én sem értem igazán... Kezdetben csak a véred érdekelt… Idővel felfedeztem magamban egy másik érzést is, amit emlékezetem óta még nem tapasztaltam… Féltem, hogy elveszítlek… Megnyugodva hajtottam fejemet a vállára, Rob pedig folytatta. Most pedig nincs erőm… nem vagyok képes elmenni mellőled… Rettegek, hogy én magam teszek valami borzalmasat... Nem mondta ki szemtől-szembe, de én tudtam, mire gondol. Megborzongtam, ahogy elképzeltem a jelenetet. Hasonló kép ugrott be, mint álmaimban. Zavaros, de éles villanásként. Rob azt hitte, a hidegtől koccantak össze a fogaim, ezért felemelt és gyengéden lefektetett az ágyra. Rám simította a takarót, vigyázva, nehogy jeges bőre hozzám érjen. Még nem akartam elaludni. Kérdések ezrei pattogtak a fejemben, mint sok-sok felfújt lufi, aminek nem kötik be a száját. Az ujjaimat az övéibe kulcsoltam és magamhoz húztam. Hagyta. Leguggolt mellém, a fejünk egy vonalba került. Sötétedő írisze elárulta, hogy nem sokára magamra hagy. Megkérdeztem tőle, láthatom-e egyszer vadászat közben, de hevesen tiltakozott. Azt mondta, nem akarja, hogy lássam, amikor igazán elveszíti a fejét. Utána még órákig beszélgettünk. Robot nagyon érdekelte az egyhangú és sivár múltam. Minden apró részeltről kérdezett. Én is feltettem néhányat a millió kérdéseim közül. Rob nem szívesen mesélt az elmúlt évtizedekről. Bántotta a dolog, hogy akarata nélkül térítették. Ezen a területen nem is kérdezősködtem tovább. Megtudtam néhány részletet a vámpírtársadalom felépítéséről. Meglepett, milyen pontosan összeállított törvényeik vannak. Ha jól értettem, megszegésükre alig volt példa a vérszívók évezredes történelme során. Hosszas párbeszédünket egy halk kopogtatás szakította meg. Fölugrottam ajtót nyitni. Jess… Lehelte Rob, majd a terasz felé indult. Maradj! Kérleltem. Rob megtorpant, hátranézett a válla fölött. Nem hinném, hogy olyan dolgokat szeretne veled megtárgyalni, amihez nekem is közöm van… Suttogta. A kopogtatás megismétlődött, kicsit erőteljesebben, mint az előző. Ha tényleg szeretne valamit közölni, akkor el kell fogadnia, hogy itt vagy velem! Hangom egy árnyalattal határozottabban csengett a vártnál. Rob megadóan bólintott, ott termett mellettem. Egy pillanatra átfonta a derekamat, majd hagyta, hogy ajtót nyissak türelmetlen barátnőmnek. Helló! Köszönt vidáman Jess, de lehervadt a mosoly az arcáról, amikor megpillantotta Rob sudár alakját a falnak támaszkodva. Értetlenkedve vonta fel a szemöldökét. Ő is itt van? Kérdezte kedvetlenül. Amint látod… És itt is fog maradni, ha nincs ellenedre! Feleltem nyugodtan. Ne érts félre, csak nem számítottam rá… Mentegetőzött sietve. Beinvitáltam a nappaliba, kényelmesen elhelyezkedett velem szembe a kanapén. Rob mögém állt és egyik kezét a vállamra tette. Jess nagyot nyelt. Együtt vagytok? Kérdezte kíváncsian, de tartózkodva. Felnéztem Rob sötét szemeibe. Ő a kérdés hallatára félrehajtotta a fejét. Jess türelmetlenül fészkelődni kezdett, és választ várva pislogott felém. Én csak megszeppenve néztem Rob feszült arcát és nem bírtam megszólalni. Még soha nem beszéltünk ilyesmiről… Amíg a körülmények kedvezőek, Dorával maradok! Jelentette ki Rob, amikor a csend kezdett kínossá válni. A határozott szavak hallatán fellélegeztem. Jess fújt egyet. Be kéne avatni Laurát is! Ez nem fair vele szemben! Hadd döntsön ő, hogy életben akar-e maradni! Jess próbálta titkolni, de a hangja tele volt megvetéssel és elszántsággal. Rob tekintete elsötétült. Jess kihívóan nézett velem szembe, tudtam, hogy ha nem vállalom, ő még aznap este beszámol Launak mindenről. Bólintottam. Legkésőbb holnap! Zárta le a témát Jess. Ideges voltam és ezt Rob is észrevette. Hátrébb lépett, de nem ment el. Elgondolkodva nézte a parkettát, majd kíváncsian Jess felé fordult. Hogyan jöttél rá mivoltomra? Hangja izgatott volt, hiszen létfontosságú számára az őszinte válasz. Jess elkapta a tekintetét. Nem fontos… Nyögte ki elhaló hangon. Kezdett engem is érdekelni az igazság. Kérlek Jess! Nagy segítség lenne Robnak… és nekem… Könyörögtem türelmesen Jessnek. Nem vált be. Nem érdekes… Tudom és kész… Tiltakozott továbbra is akadozó hanggal. Rob lassan megkerülte a kanapét, előrehajolt és rátenyerelt az asztalra. Jess ijedten pislogott és segélykérően tekintgetett felém, de mikor tekintete összekapcsolódott Robéval, eltűntek az érzelmek arcáról. Jessica Crow! Kérlek, mondd el, miből következtettél arra a megállapításra, hogy én nem vagyok ember! Rob édes, suttogó hangja betöltötte a szobát, de megrémített. Szinte éreztem, ahogy Rob bűvös ereje alatt összeroskadnak Jess gátjai. Hét éves koromban, miután a szüleim elváltak, apu összeismerkedett egy nála fiatalabb, gyönyörű hölggyel. A nő természetellenesen sápadt volt és ijesztő. Apa is félt tőle, de nem tudott ellenállni. Egy napon fogott engem és nevelőintézetbe adott. A hölgy akarta így. Apu titokban sokszor meglátogatott, ilyenkor zavart volt a viselkedése és azt hajtogatta, hogy nem emlékszik semmire. Aztán nem jött többé. A pedagógus elkísért apám teteméhez, mielőtt a koporsóba helyezték volna. Nem láttam fel az asztalra, csak lelógó hideg karján láttam két véres heget. Ott még hűvösebb volt a keze és rúzs kenődött mellé. Jessből ömlöttek a szavak. Kifejezéstelen arccal nézett Rob bűvös szemeibe, hangja maximálisan érzelemmentes volt. Egy ideig rettegve hallgattam a történetet, de aztán nem bírtam tovább. Reszketve húzogattam Rob ingét. Hagyd abba! Ne csináld! Hangom hisztérikusan csengett. Rob felém fordult és hátradőlt a kanapén, a szemkontaktus megszakadt. Ne félj, nem esett bántódása! Nem gondoltam, hogy ilyesmire képes vagyok! Suttogta a fülembe. Jess megrázta a fejét, fintorgott. Köszönjük az információt és részvétem az édesapád miatt! Rob lassan beszélt, hangja erőteljes volt, de nyugtató is. Jess mellkasa egyre gyorsabban emelkedett és süllyedt. Te jó ég! Elmondtam? Morogta magának. Bíztatóan bólintottam. Bűntudatot ébresztett bennem Rob viselkedése, de bántott, hogy Jess idáig titkolta a terhet. Szörnyű együttérzés kerített hatalmába. Vámpír ölte meg Jess apukáját. Most már értettem, miért viselkedett Jess olyan mogorván Robbal szemben és hogy miért akart annyira óvni tőle. Jess elvörösödött, szemeiben megjelentek az első könnycseppek. Nekem most el kell mennem egy időre, beszéljétek meg nyugodtan a dolgot! Rob jelentőségteljesen rám nézett, szemei, mint két fekete csillag, perzselték az arcomat. Átvágott a nappalin és kiugrott az ablakon. Jess alig jutott szóhoz. Dora! Annyira sajnálom, nem így akartam elmondani! Igazán helyes a barátod, nem arról van szó, csak ugye… az emlékek miatt nem igazán… szívlelem a… fajtáját… Akadozva beszélt, hangjában érezhető volt a könyörgés és az őszinte megbánás. Hamar megbocsájtottam neki, hiszen mégis csak Jess az egyik legjobb barátnőm! Gyere, magyarázzuk el Laurának! Bíztattam a lelkileg megtört Jesst. Átkaroltam és lebotorkáltam vele a lépcsőn Lau lakosztályához. Mielőtt bekopogtam, Jess összeszedte magát, arcán ismét megjelent a tettre kész, magabiztos Jess, akit ismertem és szerettem. Lau karikás szemekkel nyitott ajtót, de szívesen fogadott minket. Na halljam, miről van szó! Követelte, amikor megtudta, hogy késői látogatásunknak konkrét célja van. Leültetett minket a kanapéra, de én szinte azonnal fölpattantam. Ha fontos dologról van szó, képtelen vagyok huzamosabb ideig nyugton maradni... Emlékszel ugye, hogy a nagybevásárláshoz ki vitt el minket?! Kezdtem bele a mesélésbe, ujjaimat tördelve. Lau csücsörített szájjal bólintott. Cuki fiú! Összejöttél vele? Kérdezte izgatottan. Jess elfojtott egy vigyort. Megráztam a fejem. Nem erről van szó! Nem vettél észre rajta valami furcsát? Kérdeztem türelmesen, de Launak sikerült ismét kibillentenie a beszélgetést a témából. Nem! Na ne már! Meleg? Meglepődtem a reakcióján, habár számíthattam volna rá. Lau már csak ilyen… Dehogy is! Sikoltottam rá. Lau összerezzent. Látszott rajta, hogy magában megfogadta, hogy nem szól bele többet a mondókámba. Szóval… Ő… Nem olyan, mint mi… Nem ember…  Az egyetlen, rövid épkézláb mondatot suttogva ejtettem ki. Lau gúnyos mosolya lefagyott az arcáról, amikor meglátta Jess és az én arckifejezésemet. Te jó ég! Akkor mi? Tátogta. Erre a kérdésre nem tudtam, hogy mit feleljek, végül Jess húzott ki a slamasztikából. Olyan, akitől tartanunk kell mindannyiunknak! Rideg hanghordozása csak még jobban összezavarta Laut. Én félek tőle! Mondta jelentőségteljesen Jess és várakozóan rám nézett. Tanácstalan voltam. Lau segélykérően kereste a tekintetemet, valószínűleg valami olyasmi motoszkált a fejében, hogy Jess megőrült. Ki tudja? De ha Jess az, én még inkább! Egyelőre kerültem a lányok pillantását. Kezdtem megbánni, hogy beleegyeztem Jess sürgető (jogos) kérésébe. Jessnek van oka félni, nekem kevésbé… Feleltem nagy sokára elhaló hangon. Bűntudatom támadt, hiszen, ha Rob igazat mondott, nekem, jóval több okom lenne az életemet óvni. A tekintetem előtt kezdett összefolyni a hangulatos szoba berendezése, Lau értetlenkedő arca és Jess felháborodott, gyilkos pillantása. Ne haragudjatok! Leheltem, majd amilyen gyorsan csak tudtam, kitámolyogtam a szobából. Kapkodva szedtem a levegőt, a tüdőm, mintha borsó méretűre zsugorodott volna. Hátamat a falnak vetve próbáltam rendezni a fejemben keletkezett összevisszaságot. Lassan lecsúsztam guggoló helyzetbe, arcomat a térdeim közé fogva koncentráltam. Remegő karjaimmal átkaroltam a térdem és vártam. Tudtam, hogy a rosszullét el fog múlni. Nem tehettem mást, mint türelmesen vártam. Nyílott az ajtó, Jess lépett ki rajta. Megállt előttem, majd óvatosan a vállamra tette a kezét. Kérlek, most ne! Nyögtem gondolatban, de azt hiszem, megértette, hogy nem szeretnék társalogni, mert szó nélkül elment. Össze kellett szednem magam! A hideg falnak támaszkodva felálltam. Lábaim minduntalan összecsuklottak alattam, de én kíméletlenül hajtottam magam előre. Múltak a percek… A lépcső végeláthatatlanul hosszúnak tűnt. Valahogyan sikerült fölvergődnöm. Hátrasimítottam verejtéktől fényes tincseimet az arcomból. Mielőtt mozdulhattam volna, kinyílt az ajtó és egy meglepett, sápadt arc tűnt föl előttem. Erős kezek támogattak be a szobába. Mintha valaki kérdezett volna tőlem valamit… A szavak jelentése nem jutott el a tudatomig… Valaki hideg takarókat terített rám, de testhőmérsékletemtől hamar átmelegedtek. Úgy, ahogy leraktak, csukott szemmel, verejtékben fürödve feküdtem hosszú ideig. Az álmok karjukat ölelésre nyitva közeledtek, de testem görcsös rángatózására elrebbentek mellőlem. Időérzékem már órákkal ezelőtt elhagyott. Talán csak másodpercek, vagy akár hosszú órák teltek el. Nem tudom. A gondolataim még mindig össze-vissza kavarogtak, de az érzékeim úgy látszik sikeresen aktiválódtak, mert hideg ujjakat éreztem a homlokomon. Elmosolyodtam. Csukott szemeimen keresztül is tisztán láttam a várva várt illetőt magam előtt. Beszívtam édes illatát, ettől egy pillanatra ismét felborult a szervezetem normális működése. A gondolataim továbbra sem foglalták el a helyüket, de már csak a háttérben vánszorogtak. Elmosolyodtam. – Ne haragudj Dora! – Suttogta negédesen a fülembe a fent említett illető. Az ujjak követték szemöldököm vonalát, hurkokat rajzoltak a nyakamra, majd a vállamra. Megborzongtam, a Valaki szorosabbra húzta rajtam a takarókat. Erőtlenül oldalra fordultam. Ekkor vettem észre a lázmérőt. Furcsálltam a dolgot. Az ujjak visszasiklottak a homlokom környékére. Végre volt elég erőm (és kíváncsiságom) kinyitni a szemem. Az első, amit képes voltam felfogni, hogy nem látok ki a rajtam felhalmozott takarók alól. Idegesen kezdtem lerángatni magamról, de egy erős kéz visszatartott. Ne! Parancsolt rám a hang. Arra fordítottam a fejem, minél előbb meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem álmodom. Nagy nehezen ülő helyzetbe tornásztam magam, ez a takarók súlya alatt igazán nem volt egyszerű. Az álom gyönyörű volt. Sápadt arc, szertemeredő tincsek, aranybarna szemek és egy enyhén oldalra húzott, mosolygó száj. Az arcomat elöntötte a forróság. A kezem, amelyikkel eddig támaszkodtam, remegve összecsuklott. Kirángattam a lázmérőt és éppen a sarokba akartam hajítani, de egy érzékelhetetlenül gyors kéz elkapta. Harminckilenc és fél… Lázad van… Szó szerint leesett az állam. Mi? Én beteg? Pont most? Ez nem igazság! Egyébként is remekül éreztem magam (most, hogy Rob itt van mellettem), semmi okot nem találtam rá, hogy ágyban kelljen maradnom. Az arcom valószínűleg tükrözte a gondolataimat, mert Rob halkan felnevetett. Itt maradsz az ágyban, amíg jobban nem leszel és kész! A takarókhoz is ragaszkodom! Mormolta vigyorogva Rob. Prüszkölve hanyatlottam vissza a párnára., de ugyan akkor egy kellemes, megnyugtató érzés is belopózott a szívembe. Aggódik értem! Öntudatlanul elmosolyodtam, de Rob félre értette. Ha szökést kísérelsz meg, én magam vonszollak vissza! Figyelmeztetett. Eszembe jutott körbenézni és láttam, hogy nem az én lakosztályomban vagyok. Egyszer már jártam itt, de akkor még nem volt ágy, sem meleg takarók. Csönd ülte meg a szobát… egy darabig… valami rezgett… zzz… szünet… zzz… szünet. Mire észbe kaptam, hogy ez a telefonom, Rob már ki is halászta a zsebemből és felém nyújtotta. Elvettem, a bőre hidegebbnek tűnt a szokottnál is. Az is lehet, hogy az én felhevült, lázas testemhez képest éreztem csak hűvösebbnek. Halló! Szóltam bele a telefonba. A hangom rekedtesnek tűnt. Édes kincsem! Úgy hiányzol! Anyu telefonált. Alig bírtam anyám szavaira figyelni, mert az én személyes félistenem csibészes mosolyát felém villantva apró jeleket rajzolt a homlokomra hűvös ujjaival. Nem zavarlak? Ugye nem ébresztettelek föl, olyan kimerültnek hallom a hangod?! Hadarta anyám. Szűkszavúan bár, de belefogtam a mesélésbe, gondosan kihagyva a misztikus részeket, és hogy éppen lázasan az ágyat nyomom. Kellően ismertem már ahhoz, hogy ha megtudná, hogy betegen fekszek, az első repülővel jönne utánam. De hát minek strapáltam volna szegényt az én gondjaimról?! Úgysem mennék el innen! A beszélgetés közben ébredtem rá, hogy mennyire a szívemhez nőtt Calgary ez alatt a néhány nap alatt. Nagy valószínűséggel ebben Rob is közre játszott. Hosszas búcsúzkodás után idegesen csaptam le a telefon fedelét. Rob kuncogott. Mi a probléma? Kérdezte. Néha eléggé bosszant a fecsegése… És nehéz úgy hallgatni, ha közben Valaki… Diplomatikusan rá mutattam. …teljesen elvonja a figyelmemet! Szeme résnyire szűkült és bocsánatot kért. Ugyan már! Inkább ne telefonáljon sokszor! Ellenkeztem. Rob elfordult, keze lehullott az arcomról. Legalább még élnek a szüleid! Morogta magának. Ilyen fordulatra nem számítottam. Mire célozhat? Kérdőn vontam fel a szemem, bár a lelkem mélyén sejtettem a választ. Dora! Az utolsó emlékem a szüleimről az, hogy az üres koporsóm fölött sírnak… Hangja akár egy patak csobogása, most azonban megrémített.

Oldal: 1/2. Köt a szerelem...
Mindörökké Calgary... mostanáig Calgary - © 2008 - 2026 - anne.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat